AIIparág

AI botrány a King elbocsátásai kapcsán

Share

Névtelen források szerint a King mobiljáték-fejlesztő cégnél –  a Candy Crush Saga készítője – a Microsoft legutóbbi elbocsátási hulláma során elküldött munkavállalókat az általuk betanított AI eszközök váltják majd fel.

A Mobilegamer.biz beszámolója alapján egy, a cégnél dolgozó alkalmazott elmondta, hogy számos pályatervezőt bocsátottak el, miután hónapokat töltöttek olyan AI-eszközök fejlesztésével, amelyek gyorsabban képesek pályákat létrehozni.

„Most gyakorlatilag ezek az AI-eszközök váltják ki a csapatokat” – mondta a névtelenséget kérő dolgozó. – „Ugyanez történik a szövegíró csapattal is, ahol szintén embereket bocsátanak el, mivel már rendelkezésre állnak azok az AI-eszközök, amelyeket korábban épp ők fejlesztettek ki.”

A becslések szerint a King mintegy 200 alkalmazottját érintették az elbocsátások, bár a források szerint ez a szám akár magasabb is lehet. Egy belső dolgozói felmérés szerint a morál már korábban is alacsony volt, de a mostani leépítések után a hangulat „a padlón van”.

A beszámoló alapján a Kingnél elsősorban a középvezetői pozíciókat, a felhasználói élményhez (UX) kapcsolódó munkaköröket és a narratív szövegírói csapatokat érintették a leépítések. Londonban például a Farm Heroes Saga csapatának felét, körülbelül 50 embert bocsátanak el.

Továbbá úgy tűnik, hogy több vezetőt is fizetett kényszerszabadságra küldtek szeptemberig, amikor bejelentik a vállalat új szervezeti struktúráját.

A King már korábban is kísérletezett mesterséges intelligencia használatával. 2022-ben felvásárolták a Peltarion nevű AI-céget, és 2023 júniusában a King AI-laborjának vezetője, Sahar Asadi a GamesIndustry.biz-nek adott interjújában elmondta, hogy a vállalat AI-t használ a Candy Crush Saga pályáinak tesztelésére.

„A tesztelő bot, amelyet kifejlesztettünk, lehetőséget ad a tervezőknek arra, hogy még a pálya kiadása előtt megértsék, milyen játékélményt fog nyújtani a játékosok számára” – magyarázta Asadi. – „Ha a rendszer nem a kívánt eredményt jelzi, a tervezők visszatérhetnek és módosíthatják a pályát.”

A bot javaslatokat is tesz a pályák módosítására, amelyeket a tervezők elfogadhatnak. Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy mennyi időbe telik, mire a rendszer magától létrehozza a pályákat.

„Természetesen szükség van tervezőkre” – válaszolta akkor Asadi. – „Ezt inkább egyfajta társtervezőként, asszisztens eszközként képzeljük el. A cél, hogy még a megjelenés előtt információkat adjon a játékmenetről.”

A King részéről eddig nem érkezett hivatalos kommentár az ügyben.

Leave a comment

Comments disabled.

Csatlakozz hozzánk!

Légy tagja egy lelkes és elkötelezett csapatnak és formáld velünk a magyar játékfejlesztés jövőjét!​

Támogass minket!

Egyesületünk nonprofit és önkéntes alapon működik, ha tetszkik amit csinálunk, akkor hálával fogadjuk a hozzájárulásod.
Related Articles
IparágNemzetközi

Nyitott Fully Remote játékfejlesztő pozíciók

Itt egy lista olyan stúdiókról, ahol elérhető teljesen remote pozíció. Nem mindegyik...

IparágÜzlet

A Sony 2,7 milliárd dolláros trösztellenes perrel néz szembe az Egyesült Királyságban

A csoportos kereset szerint a Sony túlszámlázta a PlayStation-felhasználóit (Engadget). Újabb jelentős...

dataIparágTrend

Előrejelzés: 2026-ban elérheti a 62,8 milliárd dollárt az amerikai videojáték-piac

A Circana adatai szerint a 3%-os növekedés a Switch 2 töretlen sikerének...

AITechTrend

Világméretű memóriahiány fenyeget – Az AI elszívja a levegőt

A technológiai ipar 2026 elején egy példátlan strukturális válsággal néz szembe: az...