AINemzetköziÜzlet

Új AI startupot alapít a Netflix Games volt alelnöke és Mike Verdu, Zynga alapítója

Share

A Netflix Games korábbi alelnöke, Mike Verdu és  Mark Pincus, a Zínga alapítója új mesterséges intelligencia-alapú startupot hozott létre.

A cégvezetésben Verdu és Pincus társigazgatóként (co-CEO) vesznek részt – írja a Pocket Gamer. Emellett Verdu egyben a pénzügyi igazgató (CFO) szerepét is betölti majd, ráadásul a Netflix GenAI for Games korábbi igazgatója, Richard Sun, csatlakozott a csapathoz, mint technológiai igazgató (CTO).

A Playful.AI célja, hogy „újragondolja a játékfejlesztést és a játékélményt mesterséges intelligenciával.” A startup székhelye San Francisco, Kalifornia.

Az AI jövője a játékfejlesztésben

A startup alapítása néhány hónappal azután történt, hogy Verdu távozott a Netflix Games éléről. 2021 óta vezette a részleget, majd 2023-ban Alain Tascan (az Epic Games korábbi fejlesztési EVP-je) váltotta őt elnökként.

Ezután Verdu a Netflix játékokkal foglalkozó generatív AI-részlegének alelnöke lett. Ekkor így nyilatkozott:

„Egy alkotóközpontú víziót képviselek az AI területén, ahol az alkotói tehetség áll a középpontban, az AI pedig egyfajta katalizátor és segítő eszköz.”

Szerinte a mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy a nagy fejlesztőcsapatok gyorsabban haladjanak, míg a kisebb csapatok kezébe soha nem látott eszköztár kerülhet.

„Nem emlékszem, mikor voltam ennyire izgatott az iparág jövőjét illetően – talán a 90-es években, amikor néhány havonta jelentek meg új játékok, amelyek újradefiniálták, mit jelent a videojáték. Most ismét abban a korszakban vagyunk, amikor a végtelen lehetőségek és a gyors innováció korát éljük, amely újra és újra lenyűgözi a játékosokat.”

Mark Pincus: A Zynga legendás alapítója

A Playful.AI másik társalapítója, Mark Pincus, a Zynga alapítója, aki a FarmVille révén vált ismertté a Facebook-játékok aranykorában. A Zynga tőzsdére vitelét is ő vezette, majd 2013-ban lemondott vezérigazgatói posztjáról, 2015-ben rövid időre visszatért, végül 2016-ban Frank Gibeau (az EA Mobile korábbi EVP-je) váltotta őt a cég élén.

Leave a comment

Comments disabled.

Csatlakozz hozzánk!

Légy tagja egy lelkes és elkötelezett csapatnak és formáld velünk a magyar játékfejlesztés jövőjét!​

Támogass minket!

Egyesületünk nonprofit és önkéntes alapon működik, ha tetszkik amit csinálunk, akkor hálával fogadjuk a hozzájárulásod.
Related Articles
IparágNemzetközi

Nyitott Fully Remote játékfejlesztő pozíciók

Itt egy lista olyan stúdiókról, ahol elérhető teljesen remote pozíció. Nem mindegyik...

IparágÜzlet

A Sony 2,7 milliárd dolláros trösztellenes perrel néz szembe az Egyesült Királyságban

A csoportos kereset szerint a Sony túlszámlázta a PlayStation-felhasználóit (Engadget). Újabb jelentős...

NemzetköziÜzlet

Pénzügyi mentőcsomagot jelentett be a brit kormány a kreatív szektor fellendítésére

A program részeként 60 millió dolláros tőkebefecskendezést kap a Redrice Ventures, hogy...

TechÜzlet

Mélyponton a Unity részvény-árfolyama: 91%-os zuhanás 2021 novembere óta

A Unity részvényárfolyama tegnapi záráskor 18,36 dolláron állt, megközelítve a 2024 nyarán...